A híresztelésekkel ellentétben rossz idő esetén is Kelebián és nem Szabadkán lesz a mérkőzés.
P. ügynök
343 thoughts on “Üzenőfal”
Nolti!
Úgy hallottam,hogy Murinho mondta el nekik bánatosan.Mert nem oda igazoltam.
Dehogy igazolok abba a nagyképű LÚZER csapatba.:)
Mit szóltok a solti fc megyei egyes csapata ismét bejelentette,VÉGE nincs szponzor így a megye háromban folytatják.NA persze hivatalosan az mlsz felé még nem jelezték.Egy párszor már eljátszották ezt.Lehet hogy így keresnek támogatókat.Eddig még minden alkalommal sikerült.Tisztelettel.
Edzőmérkőzés.Miske-Géderlak.2-4.A körülményekhez képest egy jó pályán játszott a két csapat.Megérdemelten vitte el a három pontot a Géder.Több helyzetet dolgoztak ki,és mezőnyben agilisabban,és pontosabban játszottak.
Ahogy azt főszerkesztő úr is megírta, indul a dicsőséges tavaszi hadjárat. Vannak tartozásaink egy-két csapat irányába, ideje törleszteni!! Hajrá Nadwar!
Sajnos inkább úgy tünik hogy folytatódik az őszi hadjárat lemásolása.Küzdelmes mérkőzés volt szó se róla.Volt egy két szép támadásunk ,gólokat is szereztünk de megint nem eleget.Igaz ez nem az öregcsertő volt.Eléggé értetlen egy két dolog a számomra.Talán túl sok a pince nádudvaron,vagy nincs motiváció ?A gólvonal előtti labdát sem tudtuk a kapuba juttatni,mert az ellenfél játékosa ki tudja honnan repült be elé.Na ez az ami nálunk hiánycikk.Egyszóval többet kell tenni egyes játékosoknak vagy komolyabban kell venni a dolgokat mindenkinek,ha hosszútávon meg akarjuk tartani a csatárainkat nádudvaron.Az edző nyugalmát hát nem is tudom,lehet ez már nem is nyugalom,hanem valami más ez párját ritkítja.Tudom lehet megint az lessz a reakció szurkoljunk meg ez a véleményezés sem fog tetszeni egyeseknek.Nem baj.Először mindenki nézzen magába és ha úgy érzi mindent megtett hogy ez a csapat megálljon a lejtőn akkor jó. Örülök hogy harsi betalált nagyon kellett neki.Hajrá Nádudvar.
Lehet,hogy egyhangúnak tünik hogy magammal levelezgetek,de ez van.Ekkora az érdeklődés .Sajnos kikaptunk,pedig az egy pontra megint rászolgáltunk szerintem.Elég gyenge színvonalú mérkőzés volt.Igyekezettel nem volt baj,viszont egy épkézláb labdát sem sikerült csatáraink lábára varázsolni.Hát a védelem talán el tudta volna kerülni az egyik gólt,ha nem ez a makacs vonalvédekezés menne.Persze ők úgy teszik ahogy az edző parancsol.Szomorúnak találom,hogy bármerre járunk mindenhol megjegyzik hozzáértő szurkolók, ez életveszélyes védekezés.Ha másban nem is legalább ebben tűnjünk ki a többi csapattól?Remélem a mester nem idézi vissza régmúlt,de el nem felejtett ugyanezzel a védekezéssel ,az 5 ből 5 vereséget és ezután változtat csak.Persze ezt ő az edző ő dönt.CSak tájékoztatásként írom le ez nem egy hanem sok ember véleménye.Én bátran le merem írni,nincs különösebb munkahelyi kötődésem.A csapathoz viszont annál inkább,mert szeretem a srácokat.Hajrá Nádudvar.
Talán még annyit szeretnék véleményként,de szerintem ezt tudják többen is vannak a nézők akik megtekintik a mérkőzést,és hazamennek fittyethányva nyertünk avagy kikaptunk.Tisztelet a kivétel.És van a szurkoló aki talán már csak egyedül van.Mérkőzések kezdetétől egyedül nyomom egészen addig míg nem jön a hidegzuhany.Ezután el is megy a kedv,meg beszólogatnak az ellenfél szurkolói most miért nem fújod. Pedig én fújnám,és buzdítanám jobban a csapatot,ha kapnánk egy kis focit is,ez elengedhetetlen.Biztos vagyok abban,hogy ez a csapat ennél sokkal többet tud,és remélem ki is fog ez jönni .Nem kell elcsüggedni.A játékosállományunk fiatal,és jó is,csak ezt nektek is el kell hinni.Vasárnap úgy kell pályáralépni,hogy nyerjünk,és meg lessz az eredménye.Hajrá Nádudvar.
Látom nincs nagy mozgás a fórumon.. Hallottam a mai vereséget. Fel a fejjel, a csanádot mindig bebukjuk, olyan mint a TSZ. Jövő héten adjatok a adjatok a Miskének! Közben találtam csapatot, ma még nem volt meg az igazolásom, de jövő héttől játszok. Matyi bá’-nak tetszene: söprögetős rendszerben játszanak és az edző meccs előtt felakasztja mindenkinek a szerelést és ő is mos. Illetve minden 0-ra nyert meccs után fizet egy sört. Amúgy egy bíró van, a két edző a másik két partjelző, a korlátnak támaszkodva. A színvonal hasonló, mint a megye 2-ben. Van egyenmelegítő, meg egyentáska, fasza a gyep. Inni itt is tudnak, úgyhogy feltalálom magam. Hajrá Nádudvar!
A 11-es szabályáról egy kis idézés: „Maga az ítélet-végrehajtó is duplázhatja saját lövését, ha a labdát a kapus, vagy más játékos érintette.” Köszönjük spori

Vasárnap SZakmár-Dunapataj mérkőzés.Miske 14 órakor.