Az első hazai győzelem
...

Az első hazai győzelem

By admin
március 25, 2019

Megtört a jég, hiszen hazai pályán is sikerült megszereznünk a három pontot.

Vasárnap ideális, kellemes napsütéses időben várhattuk a Nemesnádudvar – Felsőszentiván mérkőzést. Csapatunk a László – Tusori Jagicza Schmidt Kákonyi Simon – Vinter Magyari Nébl Harsányi – Fejes összeállításban lépett pályára. A bevethetők között szerepelt még Wittmann, Mezőfi, Melcher, Nánay, Bischof, Cser.

Mi kezdtük a mérkőzést és az első helyzet is előttünk adódott. Nébl robogott el a bal szélen De éles szögből leadott lövését Szőllősi hárította. Nem sokkal később a másik oldalon Kákonyi iramodott meg beadására Nébl érkezett és a 11. percben megszereztük a vezetést.

Néhány perccel később szép rövid passzos támadás vezetés után Nébl ezúttal előkészítő szerepben ügyeskedett. Jobbról érkező beadására Harsányi érkezett és belsőzött a hálóba. Negyed óra játék után 2-0.

10 perccel később Schmidt szöglete után hatalmas kavarodás a szentiváni kapu előtt Magyari eszmélt a leggyorsabban és szerezte meg a 3. gólunkat. Még az első fél órán belül a vendég gárda végzett el egy szögletet, amit röviden csúsztattunk ki és egy átvétel után Mojzes tekert a kapuba. 3-1

A félidő hátralevő részében már nem változott az állás egy kissé kapkodóvá vált a játékunk, de veszélyes helyzetek nem alakultak ki egyik kapu előtt sem.

A második játékrészt a Felsőszentiván kezdte, ami úgy folytatódott, ahogy az első abbamaradt. Nagyjából egy 10 perc telt el a második játékrészben amikoris mi nyugodtunk meg előbb és kezdtük a labdát járatni. A 67. percben aztán végleg eldőlt a meccs egy szép támadás végén Nánay centerezett Vinter érkezett és pörgetett a hosszúba 4-1. 4 perccel később Nébl húzta meg és ért be a 16-oson belülre, ahol buktatták, büntető. Schmidt állt a labda mögé és értékesítette a jogosan megítélt 11-est. 5-1

Az eredmény már nem változott, a hátralévő időben még több ígéretes támadásvezetésünk volt, ám mindig porszem csúszott a gépezetbe. Ettől függetlenül magabiztos, helyenként szép játékkal sikerült otthon tartanunk a három pontot.

Ifjúsági csapatunk 1-0-ás vereséget szenvedett, sajnálatos sérüléssel. Berger Ákos törte lábát a mérkőzésen, akit tegnap már meg is műtöttek. Jobulást kívánunk neki és várjuk vissza!!!

Post By : admin

LEAVE COMMENTS

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .