Meg van a BRONZ!
...

Meg van a BRONZ!

By admin
május 10, 2021

Méhecskéktől elszenvedett vereség kiélezetté tette a bronz éremért folyó versenyfutást, ám még mindig a saját kezünkben van a sorsunk. Egyszerű a képlet pontosan ugyanannyi pontot kell szereznünk a hátralévő fordulókban mint a Sükösd játékosainak. Ez azonban nem ígérkezett egyszerű feladatnak Bácsborsód egy héttel korábban az ezüstért csatázó Dusnokot verte, és az utolsó fordulóban még egy jó erőkből álló Borota lesz a vendégünk.

A felnőtt meccs előtt rendezték ezen a hétvégén az ifik csatáját is. Amit első félidei remek játékával 3-2-re megnyert csapatunk. Gólszerzőink: Szőke, Fejes, Busa (öngól). Ezzel még a mezőnyben is fiatalnak számító csapatunk előre lépett a 6. helyre. Sok potenciál mutatkozik a fiúkban.

Kezdődött a felnőtt mérkőzés. Csapatunk ezúttal Wittmann – Varga Nébl Kákonyi Szalai – Vinter Z. Magyari Schindler – Schaffer Schmidt Vinter B. kezdővel lépett pályára. Cseréink között szerepeltek: László, Mezőfi, Csordás, Harsányi, Simon, Jagicza, Huber.

A mérőzés első 10 percében még nem volt meg csapatunk ritmusa, ám a vendégek sem jelentettek veszélyt a kapunkra. Védelmünk magabiztosan hárította el a vendég próbálkozásokat térfelünk közepén így Wittmannak csak néhány hazaadott labdánál vagy kósza lövésnél kellett játékba avatkoznia.

A támadásaink pedig a mérkőzés előrehaladtával egyre veszélyesebbek voltak. Az volt ez ember érzése, hogy már csak idő kérdése a gól. Szögleteink, szabadrúgásaink is rendre veszélyes lehetőséget teremtettek a vendég kapu előtt. Magyari fejesét óriási bravúrral tolta ki a borsodi hálóőr.

Végül a 34. percben megtört a jég Szalai végzett Varga passzolt egy megszerzett labdát a jobb szélre kimozgó Néblnek, aki a 75 méteres sprintjébe egy kényszerítőt is beiktatott Schafferral. A visszakapott labdát beadta, a vendég védő a hosszúra csúsztatta, ahol Vinter Balázs vette át, egy csel után középre passzolt és második ilyen helyzetét már értékesítette Schmidt, ezzel 1-0.

A 37. percben aztán tovább növeltük előnyünket. Szalai végzett el gyorsan egy bedobást a bal oldalon, Schmidt emelt középre a nagyjából 20 méterre álló Schafferhoz, aki jobb külsővel pörgette le a labdát lövőre Vinter Zoltánnak, ő pedig egyből egy gyönyörű mozdulattal lőtte ki a hosszút. 2-0.

A második félidő az első néhány perc kapkodást leszámítva ugyanazt a játékot hozta, mint az első. Magabiztosan őriztük előnyünket, sőt a csereként beálló Harsányi növelhető volna előnyünket, de a kapussal egy az egyben elbizonytalankodta a ziccert. Ami késik, az nem múlik. Nébl vette észre a jobb szélen megiramodó Vinter Balázst, aki visszahúzta bal lábára, majd beadott, a hosszúról Schmidt készített vissza és Schindler perdített egy szép bokamozdulatot követően a kapuba. Ezzel már 3-0 és a 6 perccel korábbi kiállításnak köszönhetően emberhátrányban is vendégek. Mondhatni eldőlt.

A mondat végére a pontot Harsányi rakta adta, aki Kákonyi remek ütempasszát egyből elrúgta a kapus mellett. 4-0.

Nemesnádudvar – Bácsborsód 4-0 góljai

A mérkőzés ideje alatt több pletyka is szárnyra kelt, 2-0-s vesztésre áll Sükösd, 4-0-ra vezet Sükösd. Az öltözőben is feszülten várta mindenki a Tompa – Sükösd meccs végeredményét. Mivel a határmenyieknek sikerült borsot törni szomszédaink orra alá, így már az utolsó forduló eredményétől függetlenül egész biztosan éremmel zárjuk a szezont. A tavalyi évben a korona elvett egy érmet a csapattól. Idén viszont sikerült odaérni. Bízzunk benne, hogy a vírus helyzet rendeződik és a következő szezonban sok nádudvari néző előtt sikerül újra szép eredményeket elérni.

Folytatás vasárnap az utolsó fordulóval, ahol Borota lesz az ellenfelünk. Kezdés 17:00.

Post By : admin

LEAVE COMMENTS

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .