Lezártuk az évet…
...

Lezártuk az évet…

By admin
június 9, 2019

2019. 06. 08-án délutáni órákban nyüzsgést lehetett észre venni a nádudvari sportpályán. A bajnokság már véget ért mind a gyerekeknek, mind a felnőtteknek. A szokásos, már hagyománnyá válló év végi záró rendezvényre gyűltek a sportolók, szülők, szurkolók.

Kezdésként mindenk korosztály egy kis focival mutatta meg szüleinek és a szurkolóknak, hogy mi mindent sikerült elsajátítaniuk az idei évben. A kis foci után következett a ajándék- és díjátadó. Először a kézilabdások adták át az ajándékokat. Ezután jöttek a jövő reménységei a focisták között. Minden labdát rúgó legény egy kulaccsal és egy oklevéllel gazdagodott, míg az U-7-es korosztály és az U-11-es korosztály tagjai megkapták az érmeiket, amelyet már az U-9 és U-13-as korosztály korábban megkapott.

A díjátadó végén jöttek a legjobbak, akik az egész szezonban nyújtott teljesítményük alapján a legjobbank bizonyultak.

U-9: Bergmann Richárd
U-11: Horváth Márk
U-13: Kozó Endre
Stefi bácsi díj: Klein Tamás
Év felnőtt játékosa: Kákonyi Máté

Ezt követően a szülőket és szurkolókat is bevonva egy sorverseny következett. Majd a gyerekek izzadhattak le az ugrálóvárakban. Végül vacsora és hajnalig tartó szórakozás vette kezdetetét.

Post By : admin

LEAVE COMMENTS

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .