Edzőmeccs tizenegyesekkel…
...

Edzőmeccs tizenegyesekkel…

By admin
augusztus 5, 2019

Lejátszotta 3. edzőmeccsét is felnőtt csapatunk. Sükösdön kellemes időben vasárnap délután csapott össze a két csapat.

A mérkőzést a László – Simon Jagicza Kákonyi Varga Vinter – Nébl M. Nébl K. Magyari Harsányi – Fejes összeállításban kezdtük. A padon Greksa, Mezőfi, Tusori, Keresturi Berger foglaltak helyet és vártak a bevetésre.

A mérkőzést magabiztos labdajáratással kezdtük, majd egy pillanatnyi rövidzárlat után az első lehetőség a hazaiak előtt adódott. Ezután beindult a nádudvari henger, Nébl Martin szerzett néhány perc leforgása alatt 2 gólt (az elsőt 11-esből). Egy kontra révén már 2-1-et mutatott az eredményjelző. Sőt a hazaiak is büntetőhöz jutottak, ám Lógó mellé rúgta. Egy szöglet után Harsányi cselezett a hosszún, ismét buktatták újabb 11-es Nébl Martin ezúttal sem hibázott 3-1.

A mérkőzésen látszott, hogy egyik csapat sem szeretné megmutatni a teljes fegyverarzenálját. A második félidő elején újabb 11-es, ezúttal Rozsi állt a labda mögé, lövését a félidőben beállt Greksa rúgta messzire. Noha büntetőből nem sikerült egy akció végén szépített a hazai gárda, majd Tusori megindulása után passzolt vissza Magyarinak, aki középre ívelt, Harsány pedig 5-ről befejelte a csapatunk 4-ik gólját. Erre ismét a hazaiak válaszoltak 4-3-ra kozmetikázva az állást.

Újabb gólváltás következett Nébl szöglete jól tekeredett középre Simon pedig nem hibázott, közelről bólintott a Sükösd kapuba 5-3. Majd jött két könnyelműen befújt 11-es. Mindkettőt Tallér váltotta magabiztosan gólra, így a 90 perc és egy büntetőpárbaj után 5-5 lett a végeredmény. Döntés a bajnokság 3. fordulójában szintén Sükösdön.

Post By : admin

LEAVE COMMENTS

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .