Értékes 3 pont
...

Értékes 3 pont

By admin
október 7, 2019

Vasárnap délután ifjúsági és felnőtt csapatunk Mélykútra látogatott, ahol nem ígérkezett könnyűnek eddig makulátlan mérlegünk megőrzése.

Felnőtt csapatunk a László – Simon Jagicza Nébl K. Kákonyi – Vinter Z. Magyari Vinter B. – Harsányi Schmidt Nébl M. összeállításban lépett pályára. Becserélésre várt Wittmann, Mezőfi, Bischof, Fejes, Huber.

A mérkőzés úgy kezdődött, amit minden nádudvari kötődésű néző szívesen látott. Birtokoltuk a labdát, jól játszottunk. Nébl M. szabadrúgását Palásti tolta kapufára. Majd újabb szabadrúgás következett csak a másik oldalról. A kombináció után a középre adott labdát Harsányi egy luft után átvette, megcsinálta a cselt és az alapvonalról visszaadott labdát Magyari rúgta a kapuba. 1-0 nekünk.

Az első 30 perc úgy zajlott, ahogy azt terveztük. A félidő utolsó negyed órájára egy kicsit elaludt, a gárda. Azonnal egy Snyehola fejessel érzékeltette a mélykúti együttes, hogy megbosszulhatja magát. Majd Szabó első helyzetét még László védte, viszont a következő elfutásnál már nem hibázott. 1-1

A második félidő úgy zajlott, mint az első birtokoltuk a labdát, bár játékunk igencsak kapkodóvá és idegessé vált, ahogy telt az idő. Végül azonban a mérkőzés utolsó perceiben Nébl M. passzolt középre ahol testvére megküzdött egy labdáért, ami a csereként beállt Bischof elé pattant, aki higgadt bal lábas tekeréssel a hosszúba helyezett, ezzel pedig az eredményjelzőn 1-2 állt.

Mindenki a 3-as sípszót várta, amikor egy labdaszerzést követően Nébl M., Fejes és Bischof lódultak az egy szem hátvédre és kapusra, akik tehetetlenek voltak. Nébl egyedül oldotta meg egy csel után a harmadik gólunkat lőtte. 3-1

Összességében egy nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl. De az eddigi kemény munka meghozta gyümölcsét. A mérkőzés nagy részét uraltuk és megérdemeltnek mondható a győzelmünk.

Ifi csapatunk jó kezdést követően 3-0-val fordult. Majd a második játékrészben 1 bekapott gólnak köszönhetően 4-0-val távozott Mélykútról. Jól küzdöttek a fiatalok, látszik, hogy 1-2 éven belül egy rendkívül jó csapat lesz.

A következő próbatétel október 13-án vasárnap lesz 3 órai kezdéssel Nemesnádudvaron, ahol Szeremlét fogadjuk. Fiataljaink 12:45-től indítják útjára a labdát.

Post By : admin

LEAVE COMMENTS

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..