Bravúros győzelem
...

Bravúros győzelem

By admin
szeptember 2, 2019

Vasárnap csapatunk a Bajai SK-t fogadta, akik a nyáron tovább erősítették keretüket. Kimondva, kimondatlanul az első 3 hely megszerzése a cél számukra.

Bemelegítés kezdetekor egy óriási felhőszakadás áztatta fel a pályát. Így elég nehéz körülmények között kezdődött meg a mérkőzés, melyre vezetőedzőnk ezúttal a László – Simon Nébl K. Varga Tusori – Vinter B. Magyari Jagicza – Harsányi Schmidt Nébl M. összeállításban küldte pályára fiainkat. Bevetésre várt még Wittmann, Mezőfi, Keresturi, Vinter Z. Huber.

A vendégek birtokolták többet a labdát, viszont mezőnyfölényük helyzetekben nem mutatkozott meg. Az első intő jel a számukra a 12. percben volt, amikor Nébl Krisztofer ugratta ki testvérét ballal a bal oldalon, Nébl Martin passzolta középre a labdát, ahol Harsányi Martin érkezett, viszont Székely kapus óriási bravúrral védett. Nem úgy a 17. percben, ahol Vinter Balázs adott labdát Nébl Martinnak, aki egy az egyben vezethette az ellenfél kapujára a labdát, majd higgadtan gurította el a kapus mellett. 1-0

Látszólag megfogta a bajaiakat a gól, nem erre számítottak. Viszont mi egy nagyon harcos, agresszív játékkal folytattuk a meccset, ami helyzetekben is megmutatkozott. Egy középre adott labdát Schmidt vett át, ám lövése mellé pattant. Majd Harsányi lőtt kapu mellé ígéretes szögből. Nébl szabadrúgását tolta szögletre Székely egy hatalmas bravúrral. Ezután a félidő végén ismét Vinter B. Nébl M. összjáték. Nébl a bal lábára húzta a labdát, lövése pedig újra a hálóban landolt. 2-0

Ezzel góllal egy magabiztos előnyt sikerült kiépíteni a félidőre. A második félidő is úgy kezdődött mint az első. Meddő bajai mezőnyfölény, viszont a kapunk nem forgott veszélyben. A lövési kísérleteket blokkoltuk, a szögleteket László öklözte tovább, vagy éppen fogta meg.

A másik kapunál Nébl iramodott meg rövidre tartó lövését szögletre sikerült öklözni. Néhány perccel később Nébl centerezésére nem érkezett középen senki. A félidő közepe táján, pedig el is dőlt a mérkőzés Vintre Balázs szerzett labdát a középpályán, ugratta vele Harsányit, aki ezúttal nem hibázott. 3-0

Az ivószünet után még egy pazar Cifra tekerés kötött ki a hosszúban. Ezzel szépítettek a vendégek, viszont erejükből többre nem futotta.

Egységes, küzdeni tudó csapat benyomását keltette csapatunk, akik, ha kellett csúsztak másztak és szép gólokat szerezve, magabiztosan tartották otthon a három pontot.

Folytatás jövő héten Sükösdön, egy szomszédvár rangadón. Ekkor már pályára lépnek ifistáink is. Ifink 14:15-kor kezd. Felnőtt csapatunk 16:30-as kezdéssel várja szurkolóinkat.

Post By : admin

LEAVE COMMENTS

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .