Első vereség
...

Első vereség

By admin
október 28, 2019

Hazai pályán fogadtuk vasárnap a Géderlak csapatát. Az előzetesen a bajnoki cím egyik legnagyobb esélyesébe visszatért a góllövő listát vezető Varga Stefano, míg a mi házi gólkirályunk eltiltását töltötte testvérével együtt.

Csapatunk a László – Simon Kákonyi Varga Jagicza – Vinter B. Magyari Vinter Z. – Keresturi Harsányi Fejes összeállításban lépett pályára.

Nagyon gyorsan már a 3. percben hátrányba kerültünk, amikor Varga Stefano húzott a bal lába irányába, majd ütemtelenül kilőtte a hosszút.

Még két vendég kapufa jelezte, nem veszik félvállról a meccset. A 10. percben Vinter Z. ívelt középre egy szabadrúgást, amire Simon érkezett a legjobban és szerezte meg az egyenlítő találatot.

Az első félidőben még Harsányi lépett ki Mirza utolsó emberként lerántotta mehetett zuhanyozni.

Többet volt az első játékrészben a labda a vendégeknél, mi kontrákból próbáltunk meg veszélyeztetni.

A második játékrészben Fejes iramodott meg lövését védte a géderi kapus. Majd egy beívelés utáni kavarodást követően Magyari vágta fölé a labdát.

Az 59. percben Kákonyi buktatta Kohányt. 11-es. A vendégek gólzsákja pedig nem hibázott. 1-2.

Ezek után megzavarodtunk, kicsit meg is fogott minket a gól. Nem találtak a játékunkat. Az utolsó 10 percben pedig még további két gólt kaptunk. A végeredmény 1-4.

Ifistáink szintén 4-1-es mérkőzést játszottak, annyi különbséggel, hogy ők győzelmet arattak. Gólszerzőink: Kovács B. 2, Berger M. Klein.

Folytatás egy nehéz meccsen Kunbaján szombaton 13:30-as kezdéssel.

Post By : admin

LEAVE COMMENTS

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .