Győzelem Tompa ellen
...

Győzelem Tompa ellen

By admin
április 29, 2019

200 néző előtt fogadtuk Tompa csapatát. Az őszi 1-1 után szerettük volna itthon tartani mind a három pontot. Viszont a határmenti település játékosai sem feltett kezekkel érkeztek Nádudvarra.

A Wittmann – Tusori Jagicza Kákonyi Simon Harsányi – Vinter Nébl Magyari Mindszenti – Schmidt összeállításban léptünk pályára. Bevetésre várt még László, Mezőfi, Bischof és Huber.

Mondhatni, hogy a kezdés nem sikerült álomszerűre. Több lehetősége is volt a vendég együttesnek az első negyed órában, ám komoly védést kapusunknak nem kellett bemutatni. 15 perc elteltével elkezdtük az elmúlt hétvégéken bemutatott higgadt focit, aminek meg is lett az eredménye. Mindszenti vezette rá a labdát a védősorra, majd kisterületen a jobb lábára húzta és a hosszúban landolt a lövés. 1-0

A szurkolók még be sem fejezték a gólörömöt ismét főszerepbe került balszélsőnk, aki ezúttal középre passzolt Nébl pedig ballal az eldőlő kapus mellett gurított a hálóba 16-ról, máris 2-vel vezettünk.

Második találtunk után kissé enerváltnak tűntek a vendégek, mi pedig szépen tartottuk a labdát és építettük a támadásainkat, gólt a hátralévő percekben már nem sikerült szereznünk, így 2-0-val vonulhattunk pihenőre.

A második játékrész nyugodt focival kezdtük és már a 3 . percben lezárhattuk volna a találkozót. Jobb oldali beadás után Tusori kanalazott a labdába. Mindszenti túlszaladt rajta, majd visszalépett sarokkal próbálta bevenni a kaput, de egy védőt talált telibe a visszapattanókat még 2-szer sikerült kapura tennünk, de a 8 tompai játékos a gólvonalon tisztázni tudott. Ami késik nem múlik. 4 perccel később Nébl vezette rá a vendég védőkre a labdát jobb oldalán Vinter érkezett, bal oldalán Schmidt. Utóbbi kapta a játékszert, amit mielőtt kapura lőtt volna egy tompai játékos rúgta el előle, pechére saját kapujába. 3-0

A 68. percben pedig Mindszenti foglalta keretbe a meccset. Filléres labdát kapott, amellyel belépett a 16-oson belülre és lőtt a kapuba. 4-0

Néhány perccel később meg lehetett volna az ötödik is. Ugyanolyan akció végén, mint ez előbb Mindszenti lépett ki és lőtt ezúttal centikkel a kapufa rossz oldalán gurult ki a labda.

Az első negyed órát leszámítva színvonalas, szép focit láthatott a közönség. Győzelmünk összességében nem forgott veszélyben. Zsinórban harmadik meccsünket sikerült megnyernünk, mindhármat kapott gól nélkül.

Folytatás nehezebbnek ígérkezik a következő hetekben a két bajnok jelölttel csap össze csapatunk sorrendben először Dusnokra látogatunk, majd fogadjuk a Géderlakot. Nehezebb mérkőzések következnek, de jó szájízzel tudunk belemenni ezekbe a találkozókba.

Ifjúsági csapatunk 3-0-s vereséget szenvedett. Ők is próbálták játszani a focit, ám a helyzetek befejezésénél ezúttal valami hiányzott.

Post By : admin

LEAVE COMMENTS

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .