Legyőztük Dusnokot!
...

Legyőztük Dusnokot!

By admin
szeptember 21, 2020

Jó néhány évvel ezelőtt 2014. 04. 06-án sikerült utoljára megvernünk Dusnokot. Azóta néhány döntetlent leszámítva csak szomszédainknak termet babér a bajnoki meccseken. Akkor még Sziegl Gábor irányításával Nébl Martin 2, Nánay Attila, Schmidt Endre és Jagicza József öngóljával diadalmaskodtunk 5-2-re. Az akkori nádudvari gólszerzők közül egyedül Schmidt Endrének volt lehetősége vasárnap is a dusnoki kapuba találni.

Vasárnap a Wittmann – Simon Nébl Kákonyi Csordás – Vinter B. Magyari Schmidt – Vinter Z. – Harsányi Schaffer 11 lépett pályára. Csereként László, Fejes, Varga, Szalai, Jagicza, Mezőfi, Keresturi álltak még készen, hogy győzelemhez segítsék a csapatot.

A környékben mindenki érezte, hogy nem akármilyen derbi lesz vasárnap délután Nemesnádudvaron, hiszen a számtalan dusnoki szurkoló mellett, hajósi, sükösdi nézők is ott álltak a pálya szélén. Egészen pontosan 485 néző tekintette meg ezt a mérkőzést. A jó hangulat illetve a két csapat tabellán elfoglalt helyezése is garantálta az igazi szomszédvár érzést.

A mérkőzés kezdetén a vendégek ragadták magukhoz a kezdeményezést, ám második támadásunkat 23 méteren szabálytalanul tudta csak megállítani a dusnoki védelem. Vinter Zoltán állt a labda mögé lövése egy dusnoki kézen irányváltoztatott és így perdült a hálóba. 1-0

Rohamoztak a vendégek, viszont védelmünk jól állta a sarat, amikor azon túljutottak, akkor pedig Wittmann állta útjukat. Egészen a 34. percig, amikor egy vitatható körülmények között megítélt szabadrúgást Rónai továbbított a hálóba. 1-1

A fordulás után magasabb fokozatba kapcsoltak a csapatok, mi erőinket többnyire a védekezés emésztette fel, a dusnokiak pedig próbáltak rohamozni. Egyszer-egyszer sikerült lejutni az alapvonalig, viszont mindig odaért egy vendég láb. A 75. percben Schmidt indult meg labdával és 35-ről nagy erővel rúgta ki a hosszú felsőt. 2-1

Schmidt Endre óriási, 35 méterről elengedett, győzelmet ért lövése! Hatalmas volt… ☺️❤️💙

Közzétette: Nemesnádudvari KSE – 2020. szeptember 20., vasárnap
A győztes találat!

A játék képe nem változott. A vendégek rohamoztak, mi küzdöttünk, csúsztunk, másztunk, hogy itthon tartsuk a 3 pontot, ami végül sikerült. 6 szezon eltelte után ismét megvertük a már-már mumusnak számító Dusnokot!

Köszönjük a szurkolást mindenkinek aki kilátogatott és éltette a csapatot. Várunk minden szurkolót vasárnap is, hiszen Érsekcsanád csapatát fogadjuk!

Post By : admin

LEAVE COMMENTS

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .