Hazahoztuk a 3 pontot
...

Hazahoztuk a 3 pontot

By admin
április 15, 2019

Meglepetés eredmény született Mélykúton. A papírforma és a tabella alapján meglepetésnek mondható az eredmény, a mérkőzés összképét tekintve pedig megérdemelt győzelemnek mondhatjuk.

Óriási eső után a pályán kisebb-nagyobb tócsák voltak fellelhetők. Ami nem igazán kedvezett a kispasszos játéknak, mégis egy formás szép támadás végén Vinter Balázs okosan a második hullámba passzolt vissza, ahol Nébl érkezett és erős lövése közelített a hosszú pipa felé. Nem csak közelített be is talált, így már a második percben megszereztük a vezetést. Kezdőcsapatunk a László – Simon Jagicza Schmidt Kákonyi Harsányi – Vinter Nébl Magyari Mindszenti – Melcher kezdőtizenegy mellet Wittmann, Mezőfi, Cser, Bischof foglalt helyet még a padon. Próbálkozott a hazai csapat de a 16-os kezelébe érve megtört a lendületük, mi pedig határozottan, kellő agresszivitással védekeztünk.

Már-már mindenki a félidőre készült, amikor egy újabb sokadik formás akciónk végén Mindszenti lőtt kapura, amibe Melcher még beletette a lábát és pattant be a második gólunk. Viszont itt még nem volt vége, szinte közvetlenül a középkezdés után megszerzett labdával újabb támadás a kicsit hosszú beadást még Melcher mentette meg a hosszún és adta középre, amit Nébl kapásból ballal lőt, megpattanó lövése pedig újra a hálóban kötött ki. 3-0

A második félidő elején komoly offenzívát indítottak a hazaiak, de egy komolyabb lehetőségük volt, amit magabiztosan hárított László. A félidő közepe felé pedig kezdtünk kijönni a szorításból, Mindszenti indult meg ígéretesen, de az utolsó pillanatban egy védő megtudta állítani. Majd a helyére beálló Cser is jó ütemben kapta a labdát ám a mélykúti kapus jó ütemben lépett ki kapujából.

Egy másik cserejátékosunk Bischof is gólt szerezhetett volna, ám lövése célt tévesztett. A Mélykút nem tudott újítani, mi pedig magabiztosan játszottunk.

Győzelmünk összességében nem forgott veszélyben, megérdemelten szereztük meg a három pontot.

Fiataljaink tartalékosan is az első félidő első felében jól állták a mélykúti rohamokat, ám az idősebb csapat ezután éreztette fizikális fölényét és szép támadásokkal, egyéni megmozdulásokkal 10-2-es vereséget mértek a fiataljainkra.

Post By : admin

LEAVE COMMENTS

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .