A tompai mérkőzés után bizakodva vártuk a Hajós elleni szomszédvár derbit. Vezetőedzőnk nem számíthatott Nébl Krisztoferre, aki 5 sárga lapja miatt nem léphetett pályára. A hétvégén Wittmann – Simon Csordás Kákonyi Vinter – Vinter Magyari Schindler – Schaffer Aladics Harsányi kezdő 11 kapott bizalmat. Bevetésre várt Tóth, Jagicza, Schmidt, Klein, Varga, Szalai, Huber.
A mérkőzés elejétől nagy nyomás alá helyeztük a vendégeket. A kérdés csak az volt mikor sikerül gólra váltani a mezőnyfölényt. Az első 30 percben több lehetőséget kidolgoztunk, de nem sikerült megrezegtetni a a hálót. Egy nagy ziccere volt a vendégeknek is Csordás csúsztatott a labdába, Kákonyi elcsúszott, ezzel 1:1-ben vezették kapusunkra a labdát, aki hatalmasat védett. Ezek előtt Harsányit buktatták a 16-oson belül. A büntetőt pedig védte a hajósi kapus. A 38. percben tört meg a jég. Egy remek beadás után Schaffer talált hosszú idő után újra a kapuba. 1-0 Ezzel vonulhattunk pihenőre.
A második félidőben pedig tulajdonképpen nem ütköztünk ellenállásba. Szebbnél szebb gólokat sikerült szerezni, úgy, hogy kapunk tulajdonképpen semmi veszélyben nem forgott. 9 perccel a félidő után Harsányi lőtte el a kapus mellett, a két oldalsó kapufát érintve jutott a gólvonal mögé. Újabb 9 perc elteltével 25-ről jutottunk szabadrúgáshoz. Vinter és Schmidt állt a labda mögé. Előbbi helyezte gyönyörűen a hosszúba a labdát. 3-0.
3 perccel később Aladics készítette le Schindlernek, aki ballal tekert a hosszúba. 4-0 Egy negyedórás gólcsend követte a két egymás utáni találatot és megannyi helyzet. A 82-ben egy formás támadás végén Schmidt volt eredményes. Két cserejátékosunk hozta össze a gólt. Schmidt kapta a térfél közepén a labdát továbbította a jobb szélen Szalainak, aki középre emelt Schmidt mellkasára, aki átvétel után egyből lőtt. 5-0
Már mindneki azt hitte, hogy vége a mérkőzésnek. Ám az utolsó pillanatokban egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Schaffer lendült meg a széles és adott középre. A beadást Varga helyezte a kapuba a hosszú oldalon.
Csapatunk megérdemelten nyert, még ekkora arányban is.A mérkőzés alatt tulajdonképpen a hajósi oldalon pattogott a labda. Külön öröm, hogy Tóth Viktor és Klein Tamás két fiatalunk is szerepet kapott és remekül megoldották a feladatokat.
A következő hetekben óriási erőfelmérő elé néz csapatunk a 4 idegenbeli mérkőzéssel. Az első állomás vasárnap Mélykúton délután 3 óriási kezdéssel. A mérkőzések továbbra is zártkapusak. Ifistáink is Mélykúton vendégszerepelnek 12:45-ös kezdéssel.
Szombaton fiataljaink Jánoshalmát fogadták, és majdnem sikerült a pontszerzés. 2-1-es vereség ellenére több lehetőségünk is volt a mérkőzést lezárni. Gólszerzőnk: Bély.