Újra Hajóssal játszottunk a második edzőmérkőzésünkön, és csakúgy, mint az első találkozón nagyarányú győzelmet sikerült aratnunk.
A mérkőzést a Wittmann – Simon Jagicza Schmidt Kákonyi – Vinter Magyari Nébl K. – Harsányi Fejes Nébl M. összeállításban kezdtük, a padon pedig Greksa, László, Mezőfi, Tusori, Varga, Keresturi várt bevetésre.
Kapusaink 30 percenként váltották egymást. Meggyőző teljesítményt nyújtottak a saját harmadukban. A vendégek kezdték jobban a mérkőzést, nem nagyon tudtunk kibontakozni, kapkodó volt a játékunk, csak rúgtuk előre a labdákat és szórtuk el őket. Végül egy gyors lefolyású támadás végén a visszatérő Nébl Martin szerezte meg első találatát. Ezután már nyugodtabban és magabiztosabban játszottunk és sorra követték egymást a gólok. A félidőig szám szerint 5-öt sikerült rúgni a hajósiak hálójába.
László kapusnak a beállásakor és a lecserélésekor kellett védenie egyébként sok dolga nem akadt.
Greksa szerencsétlenségére a Gyurászovics betalált, így ő alakította ki a 6-1-es végeredményt.
A második félidő halványabb játékot hozott, szemmel láthatóan furcsa volt az új felállás amivel kísérleteztünk. Folytatás vasárnap Sükösdön 17:00-s kezdéssel.